Levente vagyok, köszönöm,hogy benéztél hozzám!
Levente vagyok, köszönöm,hogy benéztél hozzám!
Számláló
Indulás: 2006-09-30
     
Online látogatók
látotagó olvassa a lapot.
     
A falu ügyei
     
Politika
     
valami2

Nagyon sokat gondolkodtam hétvégén, s egy pszichológus ismerősömmel való beszélgetésem során sokmindenre rájöttem. Azt mondta, hogy én mindig harcolok. Harcolok a fennálló "rend" ellen (inkább rendetlenség ellen), harcolok a faluban zajló események ellen. Azt is mondta ez a jó ismerősöm, hogy gondoljam végig, hogy az utóbbi harc megéri-e nekem?!

Szél ellen pi...ni, ahogy ezt felénk mondják. Azt, hogy az eddigi csúf és gonosz megjegyzéseit még tetézze a pm. Megéri a családommal szemben? És az, hogy a faluban más nem meri a véleményét közölni, mert Ő is ilyen célkeresztbe lesz állítva. És ettől mindenki fél.

És nekem meg is kell értenem ezt, hogy nem akarják magukat kitenni a pm trágárságainak. Most ,ahogy nem tudom, mit hallhatott a balesetével kapcsolatosan, mert a hírekben írt művében igen aljas dolgokat írt a tari emberekről (hogy örült volna valaki is a halálának)...

Szinte borzongtam ,amikor elolvastam ezt az írást. Ki gondolhat ilyen dolgokra? Melyik az a katolikus ember,akinek eszébe jutna ilyen esetben az, hogy más halálát kívánná??! Persze, hogy meglepődött mindenki a hír hallatán, főleg,hogy ismerjük a pm vezetői stílusát. Igen, először mindenkinek az jutott eszébe, hogy bizonyára ismét a gyorsvezetése okozta a balesetet.

De látva a képeket, mindenki láthatja, hogy nem az Ő hibája volt, és a kezdeti borzongást valóban a szörnyűlködés a látvány fölött ,  és aztán a kétségbeesés az esetleges következmények miatt, aztán az öröm érzése váltja föl, hogy ezt megúszták! Mivel gyarló az ember, mindenki abból az egyszerű tényből indul ki, hogy ez vele is megtörténhet bármikor! Ezért az egyszerű tényből kifolyólag , és abból, hogy egy katolikus ember eleve nem gonosz, sosem  kívánna a másik embernek rosszat.

A baleset engem is úgy megrendített, hogy abban a pillanatban, ahogy meghallottam, nagyon sajnáltam, hogy írtam a pm-ről, mert az a bizonyos szociális érzékem, érzésem rögtön úrrá lett a pm iránt érzett haragomon.

De írásával azért visszabillentett volna, ha nem lett volna a hétvégi nagy beszélgetésem, és  a természetben tett kirándulásomon való gondolkodásom.

 

Ott elterveztem, hogy a pm-nek is van igaza a tari honlapon elmondottakban. Nem beszélni kell róla, hanem tenni ellene, mellette, de mindenképp úgy , hogy a falunak jó legyen. Én sosem voltam a pm ellen, ha azt láttam, hogy a falunak jót tesz a cselekedetével. S ezután sem fogok ellene tenni, beszélni, ha jót tesz a falunak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

De ha intrikál, bántja az embereket, akkor azért Ő is megértheti, hogy ez nem úgy működik, hogy sértetlenül bánthat embereket!!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

Gondolom, furcsálják, hogy megint meggyitom ezt a honlapot a falu ügyeivel, de tarthatatlannak tartom, amit ez az ember művel ! Nagyon sokan vannak így vele, az látszik a honlap látogatottságán is, meg azon, hogy mennyi telefont kapok, mennyien keresnek meg azzal, hogy de jó, hogy végre valaki meg meri mondani neki, számon meri kérni . Mit miért csinál?

 

Ide azokat a hozzászólásokat tettem be, amit gondolom, gyorsan letöröltet a pm., mert azt nem szereti, ha vele foglalkoznak. Azt inkább, a bizalmasával  együtt mindenkiről, mindent kitárgyalnak. Természetesen a pletykákat is! Mert azokat szereti legjobban a mi tisztes vezetőnk!De azt már, ha róla szól a fáma, arra alergiás.

Ilyenkor kiütést kap, s rögtön el is határozza, hogy majd megbeszéli velem az utcán, persze mindegy ,hol, csak ne a közvélemény előtt, hogy mi a bajom?!

Hát a bajom Ön, pm úr! Az, ahogyan átlép embereken, átgázol mindenkin, akin csak lehet. De mostantól úgy figyeljük minden lépését, ha bármilyen törvénytelenséget eszelne is ki, mi rögtön ott vagyunk. A láthatatlan légió! Jó sokunkat akaratlanul is összehozott meggondolatlan cselekedeteivel, hát van mitől félnie! Ha még valakit kirúg az állásából, mi ott leszünk, s figyelünk! És segítséget nyújtunk - az elesettnek! nem önnek!!!

 

Szia ZZOLI!

Nagyon sajnálom, hogy ennél az önkormányzatnál nincs ember, akit egy kicsit is foglalkozna azzal, hogy megválaszolja a falu lakóinak kérdéseit. Pedig ez a honlap erre a célra jött létre tudomásom szerint. A hiteles tájékoztatásra. Mert máshonnan nem kapunk ilyet. A sárga újságot ha kinyitja a Polgár, ha nem rest, összeszámolhatja: . hányszor van benne a Román István polgármester; amelyik oldalon véletlenül kimarad, ott valamelyik családtag van, és legutoljára, de nem legutolsó sorban, a legkedvesebb munkatársa neve. Ez a sorrend.

A múltkori, okt.-nov.-dec-i együttes számban mi aláhúztuk, és megszámoltuk, hányszor volt szó a pm-ről, mint egy szimbólumról.

Hát sajnálattal kell közöljem, hogy elkeserítő volt, mert az egész újság róla és az övéiről szól.

Pedig a faluban rajta és rajtuk kívűl még kb. 2000-en laknak. Akkor most ezt az újságot ki finanszírozza? A falu v. a pm? Ha a pm. saját kasszából, akkor visszavonok mindent, mert akkor joga van, hogy saját magáról írjon -azt tesz, amit akar. De ha a falu pénzén teszi mindezt, akkor a következő számot visszautasítjuk!! És ezt az eljárást is! Egyszer már egy okos Ember elmondta a pm-nek, hogy hogyan kell egy pártatlan, a falu életéről szóló újságot szerkeszteni, és hogy nem szabad arról szólnia, hogy magát dicsőíti benne !

De amiről szólni szerettem volna, és szólok is, az ,hogy kitöröltette a pm. a Kérdések c. fórum témát.

Azért, mert a kérdésekhez, a témához látszólag senki nem szólt hozzá, ez volt a legolvasottabb, és a falu lakosait legjobban foglalkoztató írás.

Azt gondolja Polgármester úr, ha kitörli, akkor ez a téma nincs jelen a közvéleményben?!?!?!?

Nagyot téved! Elmondtam, leírtam, hogy ezek nem csupán az én kérdéseim. A falu lakóinak többségéé!

 

 

És még valami. Kénytelen vagyok leírni, mert ilyen aljas dologra nem is gondoltam volna, hogy képes a mi első számú elöljárónk.

Tegnap beszéltem egy nagyon közeli hozzátartozójával a sajnálattal ronda módon elűzött Jegyzőnknek. Megtudtam, és kénytelen vagyok beszámolni róla minden jóérzésű Embernek, aki még esetleg bízik abban, hogy a faluban konszolidálódik a helyzet.

Munkáját hogyan végezte ez a fiatalember, én nem vagyok hivatott megítélni ,hiszen nem vagyok szakértője ennek a szakmának. Nem voltam ott mellette, nem látok bele a dolgaiba.

Azt tudom a saját bőrömről, hogy akit el akar lehetetleníteni a pm., annak munkáját ellehetetleníti. Akármilyen törvényes eszközzel is megteheti! És nem fél használni ezeket az eszközöket, az biztos. Többen tudjuk tanúsítani.

De amit ezzel a tanult, intelligens emberrel művel, még a mai napig is, az már felháborító és undorító.

Fölmondott, pályázott, keresett másik munkát magának a Jegyző Úr. Talált is, mivel két diplomával(kiváló!!!) rendelkezik, így nem volt nehéz számára ez a feladat.

És találják ki , mi történt?!?!

Utána telefonál, s a főnökét keresi a mi tisztelt(?) polgármester urunk!!! Nem volt neki elég, hogy egész karácsony alatt a családot zaklatta, a Jegyző édesapjának munkahelyén biztatta az apát, hogy vigye el innen a fiát, telefonálgatott, táviratozott....

Hát mi kell még?!? A bőre is kell ennek a fiatalembernek?!?!

Egyszóval gusztustalan játék ez uram!!! És tudom, hogy bárkivel megteszi ugyanezt.

Amikor én eljöttem, a Nyugdíjas Klubban engem áztatott. Amikor Laci bácsit elüldözte, Őt mocskolta be. Mindenkit a háta mögött!!!

Milyen intelligens ember az ilyen? És biztos, hogy vezetőnek való?!?!

És mielőtt bármilyen meggondolatlan lépésre szánná el magát velem kapcsolatban, akkor tudja meg Polgármester ur, hogy nem félek, s elmegyek akár a jó Istenig is, hogy érvényt szerezzek a jogaimnak!

És hogy jogom van leírni, azt nem vonhatja kétségbe. És az, hogy le merem írni, az azért van, mert csak a színtiszta igazat írom!

 

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

Információk 1.
     
Linkek
     
Ide írj!

Ímélke nekem!

     
Vendégkönyv

 
     
Látogatói adatok
IP
     
Hallgass zenét!
     
Egyebek
     
Beszéljük meg!
     

Szobafestõ Budapest területén, legyen szó tisztasági festésrõl, vagy komplexebb munkálatokról, mi rendelkezésre állunk!    *****    Svéd termék a legjobb áron! Regisztrálj vásárlónak és kapj egyszeri 2000 Ft-ot és 15% kedvezményt a katalógusból! Svéd    *****    Azariah - RAMPAPAPAM formabontó verzióban, hallgasd, likeold, mutasd meg a spanodnak is :D    *****    ClueQuest- Új, ingyenes online nyomozós játék! Fejtsd meg a rejtélyt, és találd meg a tettest!Gyere cluequest.gportal.hu    *****    Szobafestõ Budapest    *****    Svéd termékek!Csatlakozz hozzám és kapj 2000,- Ft kedvezményt-15% kedvezmény a katalógus árból!Parfümök, szépségápolás!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!